amit-a-telikertek-tajolasarol-tudni-kell

Amit a télikertek tájolásáról tudni kell

A télikertek tervezésénél lényeges szempont, hogy a házunk melyik oldalára kívánjuk építeni azt. Vagyis, hogy északra, délre, keletre, vagy nyugatra nézzen. Ettől függ ugyanis, hogy mennyi napsütéssel kell számolnunk, valamint ez befolyásolja a télikert belső klimatikus viszonyait és ezáltal a télikert használati funkcióit is.

Nézzük meg a különböző tájolású télikertek használhatóságában rejlő különbségeket.

Télikert keleti tájolása

Ebben az esetben a télikertünket elsősorban reggel fogja sütni a nap, ezért ideális reggelizőhely lesz. A nap további részében, még a legforróbb nyári napokon is egy viszonylag hűvös helyiség marad, ahova visszahúzódhatunk. Így például kiválóan használható ebédlőként, ahol a nyári napokon sem kell túlhevüléssel számolnunk, főként, ha még növényekkel is körülvesszük magunkat. Apropó növények: itt leginkább azok anövények érzik jól magukat, amelyek sok fényt igényelnek, de nem bírják a közvetlen napsugárzást.

Télikert déli tájolása

Egy déli tájolású télikert a legerősebben van kitéve a napsugárzásnak. Ez mindenképpen előny télen és az átmeneti évszakokban, amikoris már a legkisebb napsugárzás is lehetővé teszi a fűtés lekapcsolását, amivel pénzt takaríthatunk meg. Természetesen az érem másik oldala az, hogy a nyári használat így eléggé korlátozott, hiszen az üvegtető alatt gyorsan átforrósodik a levegő. Éppen ezért, egy déli tájolású télikert elképzelhetetlen a hatékony árnyékolás és egy jól átgondolt, helyesen méretezett szellőztetés nélkül.

Télikert nyugati  tájolása

Kellemes esti órákat tölthetünk egy nyugati tájolású télikertben.  Bár napközben nem kell számolnunk a túlzott átmelegedéssel, ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk nyugvó nap erejéről és vakító fényhatásairól. Ezért az árnyékolás és a szellőzés tervezése itt is fokozott figyelmet érdemel.

Télikert északi tájolása

Az északi tájolás a „télikert élmény” szempontjából minden bizonnyal a legkevésbé szerencsés. Ennek ellenére lehetnek olyan használati funkciók, ahol egy északi irányú lakótérbővítés kimondottan előnyös lehet. A kevés szoláris energia ellenére egy ilyen helyiség rendkívül sok fényt kínál, ami egy dolgozószoba vagy fitness szoba esetén kifejezetten jól jön.

Nem kérdés, hogy egy meglévő épület esetén a tervezett télikert tájolása többnyire már adottság, különösen ha a meglévő teraszban gondolkodunk. Egy új építés esetén azonban mindenképpen érdemes a tervezett használati funkciók függvényében átgondolni, hogy milyen tájolású télikertet építsünk.

A tervezésben és a lehetőségek számbavételében személyes bemutatótermi konzultáció keretében állunk rendelkezésre.

IDŐPONTFOGLALÁS »

 

arrow-leftElőző cikk Következő cikkarrow-right
  • Vásárlóink véleménye

    • Ilyen minden vonatkozásban professzionális vállalkozással, mint a Mantu, ritkán találkoztam. Kiváló minőségű és nagyon szép az árukínálatuk. E-mailben feltett kérdéseimet gyorsan megválaszolták, ha telefonon nem értem el őket, rövid időn belül visszahívtak. Az egész projektben szinte csapatként dolgoztunk együtt, a helyes döntések megtalálásában folyamatosan támogattak. Munkájukat precízen, egyeztetett időpontokat betartva végzik.

      Henriett, Budapest

    • Az anyagok kiválasztásánál fontos szempont volt a magas minőség, az elérhető legkorszerűbb technológia alkalmazása, amit a bemutatóteremben mind megtaláltunk. A szakmailag kiválóan felkészült, tapasztalt munkatársak mindenre találtak megoldást, nem volt olyan kérés, elképzelés, amit nem tudtak megvalósítani. Ha valamilyen őrült ötlet miatt ismét építkezésbe kezdenénk - ez teljesen ki van zárva, nem ment el teljesen az eszünk - biztos, hogy ismét a Mantut választanánk.

      Éva, Nagykovácsi

    • Minőségi termékek, profi és segítőkész csapat, ritkán találkozunk ennyire hozzáértő értékesítővel. Mivel magas minőségi kategóriában utaznak, ennek megfelelően az árak is az átlagosnál magasabbak. 

      Kristóf, Pilisborosjenő

    • Nagyon elégedett voltam a munkájukkal. Ha újra építkezek, már a tervezési időszakban is bevonom a Mantut, mert az ötleteik alapján okosabb megoldásokat is lehetett volna választani.

      Gábor, Budapest

    • Profi cég, profi szakemberekkel, profi, minőségi termékekkel.Nagyon készségesek, értik a szakmájukat, nagyon jó és hasznos tanácsokkal szolgáltak. Sok olyan termék elérhető náluk ami máshol nincs. Ajánlom a céget mindenkinek.

      Zoltán, Mogyoród





  • Hogyan kezdjen neki?

    Ha nem tudja, hogyan lásson hozzá egy hosszú éveken keresztül is élhető és élvezhető terasz megtervezéséhez, olvassa el Télikert kisokosunkat, vagy jöjjön el hozzánk egy ajánlatkérő konzultációra.